Mesevilágba csöppenek, amikor Szekeres Ildóval beszélgetek, vagy az oldalán böngészek a képek, termékek, hangulatok között. Az alábbi interjú – ígérem – Benneteket is elvarázsol. S mi ami az extra?! Ildó és az általa teremtett világ gyönyörű harmoniában van, örülök hogy ismerem. Hogy mutatkoznál be olvasóinknak?
– Szekeres Ildó vagyok, kézműves vállalkozó, a Magnolia márka tulajdonosa. Egyedi lakásdekorációkat készítek horgolással és saját grafikáim felhasználásával.

-Hogyan képzelted el gyerekkorodban, mi lesz a hivatásod?
– Már egészen kisgyerekként is kreatív szakmákról álmodoztam, az első emlékem, talán még az oviból, az hogy fodrász leszek. A rajzolás iránti szenvedélyem már nagyon korán megjelent, 2. osztályos voltam, amikor az osztályfőnököm (aki valójában festőművész volt), kihívott rajzórán a tanári asztalhoz, és amíg a többiek falevél tanulmányt rajzoltak, én kifesthettem az általa rajzolt farsangi plakátot. A mai napig hálás vagyok Lonci tanító néninek, amiért ecsetet adott a kezembe.
-Milyen út vezetett a kézműves vállalkozásod kialakításához? Milyen fő fordulópontok voltak pályádon, amelyek meghatározták a haladásod?
– Később valóban csupa kreatív területre sodort az élet: tanultam díszlet-és jelmeztervezést, dolgoztam a kecskeméti rajzfilmsútióban kifestőként, rajztanárként diplomáztam és dolgoztam is, illusztráltam könyveket, voltam művészeti felelős kollégiumi nevelőtanár , és az elmúlt 5 évben főállásommá vált az alkotás. Hosszú út volt, de nem bánom, hogy így alakult, minden tapasztalatért hálás vagyok a sorsnak, amit szereztem az évek alatt. Azt talán kevesen tudják rólam, hogy jó ideig a zene is nagyon fontos szerepet játszott az életemben, basszusgitáros voltam egy rockzenekarban 🙂
-Kik/mik voltak a segítőid?
-A vállalkozás elindítását, párom, Andris vetette fel, én egészen addig azt gondoltam, hogy az üzleti élet nem az én világom. Bevallom, engem most is elsősorban az alkotás érdekel, de bizony itt egy kicsit mindennek kell lenni: marketingesnek, könyvelőnek, ügyfélszolgálatosnak, anyagbeszerzőnek, közösségi média szakembernek, na és persze alkotónak is. Talán az a legnehezebb feladat, hogy mindezt egyszerre kell jól csinálni, és ügyesen egyensúlyozni a különféle szerepek között.Számomra a “munkaidő” betartása a másik legnagyobb kihívás, mivel otthon dolgozok, és azt csinálom, ami előtte a hobbim volt, így hajlamos vagyok még este 10kor is horgolni a tv előtt, vagy napi 14 órát dolgozni, úgy,hogy észre sem veszem. Pedig erre fontos odafigyelni, mert az ember könnyen azon kaphatja magát, hogy már nincs magánélete.
-Mi jelenti idén a vállalkozásod fejlődésének fő nehézségét? Hogy küzdesz meg ezzel?
A-z idei év azt hiszem mindenki számára nehéz volt, és nem csak a vállalkozói szférában. Március elején én is hetekig voltam pánikban, hogy a vírus ledönti a Magnoliát, aztán számomra meglepő fordulatot hozott a karanténos időszak. Én a kezdetektől fogva online shop-ként működöm, és most először éreztem ennek igazán nagy hasznát, hisz az üzletek bezárásával, a hazai vállalkozókat támogató kampánnyal nekem nemhogy csökkent, hanem még nőtt is a rendeléseim száma. Anyák napi ajándékaimat idén egyenesen az édesanyáknak címezve postáztam, így a vásárlóim nagyon hálásak voltak, hogy ha nem is tudtak találkozni anyukájukkal a karantén miatt, legalább egy kedves csomaggal meg tudták lepni őket. Csodás érzés volt ebben részt venni.
-Hogyan inspirálódsz?
-Igyekszem folyamatosan megújulni, a stílusomon belül maradva picit változni, alakulni. Ennek persze van egy természetes folyamata is, hisz én magam is sokat változtam az elmúlt 5 évben, de arra büszke vagyok, hogy az állandó kínálatom mellett évente 2x, tavasszal és télen egy komplett új kollekcióval rukkolok elő. Ez ilyenkor 20-25 új terméket jelent, az adott évszakhoz kapcsolódva. Most éppen a Karácsonyi Kollekció bemutatására készülök, napokon belül, amiben karácsonyi dekorációk, karácsonyfadíszek, kézműves karácsonyi ajándékok szerepelnek majd. Játékos, bohém, bájos, ugyanakkor letisztult munkákra törekszem. Pasztell színeim a vintage stílust idézik, de imádom a minimalista, skandináv irányvonalat is. Alapelvem a “kevesebb mindig több”, szeretem ha valami nincs agyonragozva, csak egyszerűségében szép és harmonikus. Az összhang nagyon fontos számomra, a részletekre és a maximális precizitásra nagyon odafigyelek.

-A napi inspirálódás számomra az Instagramon történik, több száz hazai és külföldi alkotót követek, így amikor este belépek egy fél órára gyönyörködni, akkor szebbnél szebb alkotások ömlenek a hírfolyamomban. Nekem ez a kikapcsolódás elalvás előtt, hogy a saját kreatív világomból átcsöppenek másokéba 🙂 Nagyon sok terület szerepel a bakancslistámon, amit még szeretnék kipróbálni, többek között a virágkötés, a hímzés és a babakészítés, ez utóbbi évek óta nagy álmom, de ahhoz egy picit lassabb, nyugodtabb, kevésbé rohanó szakaszába kell érkeznie az életemnek. Ez egyébként nagy törekvésem is, a Slow Life mozgalom nagy rajongója vagyok, de vállalkozóként ezt nem könnyű megvalósítani, így egyelőre apró pici lépésekkel haladok ebbe az irányba.

-Milyen évet tervezel jövőre magadnak?
A jövő évre elsősorban jó időbeosztást kívánok magamnak. Szeretném, ha a napi rendelések mellett lenne időm az új ötletekre, fejlesztésekre, mert ebben az évben ez nagyon nehezen valósult meg. Ugyanakkor hálás vagyok, hogy egyáltalán talpon tudtam maradni egy ilyen válságos évben, mint amilyen 2020 volt. Reméljük 2021 kevesebb nehéz pillanatot tartogat számunkra. 🙂
-Kívánom ezt neked és magunkank is!
Ildó munkáiról itt tájékozódhattok: www.ildo.hu https://www.facebook.com/magnoliabyildo/